2010. június 6., vasárnap

Szombat Délelőtt II. Rész

A fiú teste megfeszült, spermája pedig szétáradt a lány szájában. Ő imádta ezt az érzést, a finom semmihez nem hasonlítható ízeket. Nagyot nyelt, körbenyalta ajkait, majd minden apró cseppet lenyalt a fiúról. Nagyon élvezte, miközben puncija is egyre hevesebben lüktetett. Apró orgazmus futott végig testén, mielőtt ismét a fiú mellé heveredett. Vidáman a fiúra nézett, megnyalta szája szélét és felnevetett! – Imádom. – Hihetetlen vagy! – Válaszolt a fiú és a lányt óvatosan beterítette párnájával. Ő persze helyből visszadobta, és vidám csatározásba kezdtek. Ezért is jók ezek a szombat délelőttök. Bármit megtehetnek. Teljesen egymáséi és nem zavarja meg őket senki. Hosszas csatározások után ismét bágyadtan hevertek az ágyon mindketten. – Mihez lenne még kedved? – hangzott a lánytól a kérdés. A fiú csak mosolygott és megcsókolta a lányt.

Hosszan csókolóztak, mikor a fiú a lány fölé kerekedett. Férfiassága ismét vágyakozóan meredt a lány felé. Könnyedén hatolt a puncijába és lágyan dugta miközben hevesen csókolóztak. Aznap harmadszorra szeretkeztek. Így minden sokkal hosszabbra nyúlt mint bármikor előtte. Sokáig dugtak így, mikor a fiú fáradni kezdett. Most ő feküdt a hátára és a lány ereszkedett a péniszére. Hosszan lovagolt a fiún miközben Ő a melleit masszírozta. Hihetetlen érzések kavarogtak testeikben. Túl voltak két orgazmuson és lassan apránként túlfokozott érzésekkel közeledtek a harmadikhoz. Már a lány is pihegett. Leszállt a fiúról és térdre ereszkedett. A Fiú így hatolt belé hátulról. Lágyan egyre gyorsabban dugta a lányt, miközben mindkettőjük testén gyöngyözött az izzadság. A lány hangosan nyögött minden egyes döfésre. A tempó fokozódott és közel egy órával kefélés után végül mindketten elélveztek. Fantasztikus volt. Leomlottak egymás mellé az ágyra és úgy pihegtek mint akik elájultak. A lány hozzábújt a fiú forró izzadt testéhez, magához szorított, apró csókot lehelt rá, majd órákig így pihentek.

2010. június 5., szombat

Szombat Délelőtt I. Rész

A fiú és a lány együtt ébredtek, lustálkodtak, vidáman, nevetgélve beszélgettek. Mindketten meztelenek voltak, hiszen mindig így aludtak. Aznap nem volt kedvük kibújni a takaró alól. A téma persze gyorsan a szexre terelődött. Mindig szerették kitárgyalni a különböző pózok nyújtotta érzéseket, egymás álmait, vágyait. Persze az ilyen beszélgetések, végül mindig szexbe fordultak. Ez most sem volt másként. A fiú lágyan cirógatta a lány melleit. Simogatta testét, miközben ő lágyan elfordult tőle. Az oldalán feküdt, a fiú mellé húzódott és apránként hátulról becsúsztatta merev péniszét a lány akkora már teljesen nedves puncijába. Lassan, kimérten dugta, miközben nyakát csókolgatta. – Milyen érzés? – súgta a lány fülébe a kérdést. – Fantasztikus! – hangzott a halk sóhajba vegyülő válasz. A lány is lassan ringatta csípőjét. Pont ahogy elképzelte. A fiú pénisze kitöltötte hüvelyét, lágyan masszírozta G pontját, miközben a fiú nyakát csókolta, kezével pedig melleit, hasát, csiklóját masszírozta. Percekkel később ahogy gyorsult az ütem hangos sóhajok között élveztek el mindketten. A lány punciját elárasztotta a fiú spermája, majd lassan kicsúszott belőle a pénisz és csordogálni kezdett a finom nedv.

Apránként pihegtek, vidáman nevettek. Ismét mindketten a hátukon feküdtek. A lány lenyúlt lábai közé, ujját puncijába csúsztatta, majd szétkente szeméremszőrzetén a lágy váladékot. Felnevetett, majd szájához emelte ujjait és bekapta azokat, megízlelte a finom, enyhén sós enyhén édes nedvet. – Imádom! – mondta és nagyot nevettek rajta. Percekig beszélgettek még erről, mikor el nem érkeztek arra a pontra, hogy ismét láthatóan kívánták egymást. Akarok még! – mondta a lány megnyalta szája szélét, felpattant és a fiú feje felé térdelt. Ő lágyan nyalni kezdte a lány lucskos punciját. A lány pár pillanatig élvezte a kényeztetést, majd előre bukott, és szopni kezdte kedvesét. Nyelvét vidáman futtatta végig a péniszen, mélyen bekapta, szopogatta, nyalogatta. Kezével simogatta, majd újra forrón szopta a férfit, miközben az punciján járatta nyelvét. Ahogy a fiúban fokozódott a feszültség, pénisze megfeszült, a lány ritmusosan szopta tovább, hogy tiszta nedveit végre szájába lövellje. Ez pillanatokkal később be is következett.

2010. június 3., csütörtök

Tengerpart II. Rész

A fiú mikor már teljesen felizgatta a lány, kényelmetlenül mocorog és a lány tudja, most jobb ha lassít kicsit. Ismét szemben áll a fiúval, aki határozottan húzza magához derekát, megcsókolja, majd felfekteti egy sziklára. A lány magasa emeli lábait és a fiú lehúzza róla a bugyiját. A lány szétterpesztett lábakkal fekszik a fiú előtt testén táncot nyár a nyári fény. Gyönyörű látvány. A fiú egy pillanatig csak nézi, majd puncijához hajol lágyan végignyalja, és apránként hüvelyébe vezeti ujjait. A lány halkat szisszen, mikor teljesen belé hatol. A fiú nyelvével köröz a csiklón miközben, finoman ujjazza a lányt. A lány hangosat nyög. – Dugj meg! – Most! – Zihálja a fiúnak, aki lassít, hátrébb lép, majd óvatosan bevezeti merev péniszét a lányba.

A fiú ütemesen dugja a lányt aki egyre hangosabban zihál. Mikor a lány az élvezettül megfeszül, oldalra fordítja fejét és résnyire kinyitja szemeit. Ekkor veszi észre, hogy két alak, látszólag egy fiú és egy lány a sziklaszirten lapulva őket nézi. Pont úgy ahogy ők lesték meg, az imént a másik párt. Nem riad meg, sőt visszanéz a fiúra aprót biccent a szikla felé, hogy tudassa a fiúval közönségük van és mélyen beleveti magát a dugás élvezetébe. Hangosan nyög, mélyen veszi a levegőt, lágy táncot jár hasa és csípője, miközben felváltva a fiút felváltva saját melleit masszírozza. Még pár lökés és a lány teste megfeszül. A fiú hangosan felnyög és beleélvez a lányba, akinek testén heves lendülettel árad szét az orgazmus ereje. Még pár apró lökés és finoman kicsusszan a fiú a lányból. Mikor ismét a szikla felé kalandozik tekintetük, az őket figyelők már eltűntek, de pontosan tudják, hogy Ők is egymást kényeztetik valahol itt a környéken. Ezen nagyot nevetnek és vidáman indulnak tovább.

2010. június 2., szerda

Tengerpart I. Rész

A lány és a fiú egy gyönyörű, aprók is öblökkel pikkelyezett sziklás tengerparton nyaral. Az idő az évszaknak megfelelően ragyogó. Aznap úgy döntenek sétára indulnak a parton. A sokadik kis öböl felé haladva halk nyögésekre lesznek figyelmesek. Ahogy lépnek még párat, megpillantják a hangok forrását egy hevesen szeretkező szerelmes párt. A lány a hátán fekszik egy sziklán a fiú pedig erőteljesen keféli őt. Ez párunkat is igencsak felizgatja. A fiú rámosolyog a lányra és megragadja a kezét. – Gyere van még itt pár öböl! – Menjünk! Vágja rá a lány és már indulnak is tovább. Nem mennek messzire, szinte körül se néznek a fiú máris magához ragadja a kezdeményezést és hevesen megcsókolja a lányt. Lágyan egymáshoz simul forró testük, amit alig egy falatnyi bikini és egy fürdőnadrág választ el. Természetesen a lány máris érzi barátja álló férfiasságának gyengéd nyomását. Kezeivel végigsimítja a fiú hátát, fenekét és hevesen megmarkolja azt.

A fiú egy sziklának támasztja a lányt, hevesen végigcsókolja nyakát, majd vállait. Letolja róla a bikini pántját és karját, dekoltázsát csókolja végig. Kezeivel lágyan masszírozza a lány melleit, majd megragadja bikini felsőjét és a lány hasára húzza. Feszes telt keblei lágyan ringanak, mellbimbói határozottan megmerevednek, ahogy a fiú hosszan csókolja szopja őket. Hosszú percekig kényezteti a lány kebleit, akit ez teljesen felizgat. A fiút simogatja, majd miközben ő melleit csókolja, a lány a fiú nadrágjában keresgél. Hamar eléri célját, és ütemes mozdulatokkal kezdi kényeztetni a a fiú mereven álló péniszét. A fiú felemelkedik, mire a lány már húzza is le róla a nadrágot, közelebb lép a fiúhoz, letérdel elé és erőteljesen kezdi szopni a fiút. A lány szájmunkája mindig is lenyűgözte a fiút. Nyelvével gyengéden öleli körül a makkját, hosszan szopja, majd lágyan elemelkedik tőle és gyengéd nyelvcsapásokkal pöckölgeti makkját. Miközben kezeivel lágyan masszírozza heréit.

2010. május 31., hétfő

Tanulás II. Rész

A fiú tovább nyalja a lány punciját, majd egy kis időre megáll, hogy lehúzza a lány bugyiját. A könyv még mindig a lány hasán hever, de a szoknya már teljesen felcsúszott. Ahogy lekerült a bugyi a lány széles terpeszbe tárja lábait, kezét lágyan a fiú fejére helyezi, majd gyengéden visszatolja puncijához. Arra vágyik, hogy a fiú teljesen kinyalja. A fiú pedig örömmel teszi. Hosszan végignyalja a teljes puncit, belecsókol szemérem szőrzetébe, majd a lány csiklóját izgatja hosszú percekig. Kezével lábát cirógatja, majd finoman körözni kezd hüvelyén mutatóujjával. Először csak óvatosan apránként dugja bele ujját, majd kihúzza, szájába veszi, hogy alaposan benyálazza és végül teljesen hosszában bevezeti a lányba. Óvatosan ujjazza, miközben még mindig hevesen nyalja csiklóját. A lány mélyeket sóhajt, időnként finomat nyög, majd kezeivel még erősebben tolja a fiú fejét puncijába.

A fiú ismét megnyalja ujjait és most már mutató és középső ujját is bevezeti a lányba, aki erre hangosan felnyög. Óvatosan forgatja ujjait a lányban, majd apránként masszírozni kezdi G pontját. Felnéz a lányra aki fejét hátravetve, szemeit becsukva már teljesen átadta magát az orális kényeztetésnek, hangosan zihálva veszi a levegőt. A fiú ismét nyalni kezdi csiklóját, miközben ujjaival ütemesen mozog a lányban. A fiú erős szorítást érez ujjain mikor a lányt elönti a kettős orgazmus ereje. Hasa megfeszül, csípője megemelkedik, és ahogy végigárad testén az orgazmus, a könyv leesik a lány pedig apránként kicsúszik a heves nyelvcsapások alól és kezét puncijára, csiklójára fekteti. – Elég! Nyögi hangosan a kielégültségtől reszkető hangon. A fiú közben teljesen lelassít és finoman kihúzza ujjait a lányból, aki erre még egy utolsót rándul és halkan felnyög. – Hihetetlen vagy! – mosolyog a fiúra. – Köszönöm! – teszi hozzá halkan és mintha elájulna a boldogságtól elterül az ágyon.

2010. május 30., vasárnap

Tanulás I. Rész

A lány az ágya sarkában ül, félig a falnak félig az ágy támlájának dőlve. Lábai apró terpeszben felhúzva, ölében egy nehéz könyv. Szájába egy toll végét rágcsálja, miközben rá-rá koppint vele a könyvre. Egy laza hosszú szoknyát visel, ami így is térde közepéig ér. A fiú a számítógépe előtt ül és dolgozik. Már nagyon unja. A lányra pillant, akit teljesen magával ragad a tanulás. A fiú föláll, közelebb lép a lányhoz, elé kuporodik az ágyra. A lány még mindig nem reagál. A fiú kezével óvatosan benyúl a lány szoknyája alá és térdétől lefelé végigsimítja belső combját. Lágy, selymes bőrén finoman csúsznak végig ujjai. A lány hirtelen megrezzen, összébb zárja lábait. – Ne…! Tanulok…! – mondja, de a fiú nem hagyja abba a cirógatást. Felfelé is végighúzza ujjait belső combján, ami kellemesen csiklandozza a lányt. Ő nem törődik vele, úgy tesz mintha észre se venné, de nem szól többet. A fiú tovább kényezteti és figyeli a lány reakcióit. Semmi válasz. Gyengéden simogatja, majd kezét óvatosan a lány bugyijára csúsztatja, mire a lány apránként széjjelebb ereszti lábait.

Még mindig úgy tesz mintha észre sem venné, de egyre jobban felizgatják a fiú apró mozdulatai, lágy cirógatása a bugyin keresztül. Lassan észrevétlenül átadja magát az érzésnek. Mélyet sóhajt, hasára fekteti a könyvet, majd lassan szinte észrevétlenül feljebb húzza szoknyáját. A fiú közelebb húzódik és megcsókolja belső combját. Apró csókokat lehel végig a lábán, majd finoman puncin csókolja a lányt bugyiján keresztül. A lányt ez teljesen felizgatja, szépen lassan szerelmi nedvei és a fiú nyála keveredik bugyiján. Apró csípőmozdulattal jelzi a fiúnak, hogy még többet akar. A fiú óvatosan félrehúzza a bugyit és a lány szemérem szőrzetébe csókol, majd apró leheleteket hint el szemérem dombjain, végül lassan, óvatosan kinyújtja nyelvét és lentről felfelé haladva végignyalja a lányt. Óvatosan széttárja kisajkait nyelvével, majd elidőzik csiklójánál és hevesen nyalni kezdi. A lány nagyon élvezi és ismét meg - megemeli csípőjét.

2010. május 27., csütörtök

Vendégségben II. Rész

Ahogy ültek ott és nézték egymást halk zörejekre lettek figyelmesek. Apró nyögések, ütemes nyikorgás hangjai, szelték át a szobát. A lány meglepetten hátrabiccentette a fejét és közelebb hajolt a falhoz. Most már tudta mik ezek a hangok. Cuppogás, nyögések, zihálás, nyikorgás, és apró kopogások, melyeket a falnak ütköző ágykeret hallatott. A szomszédban szemérmetlenüldugnak. A kopogás egyre csak gyorsult a nyögések szaporábbak lettek, majd egyetlen hosszú sóhaj hangjai koronázták meg, az eseményeket. Valaki elvezett. A lány zavartan mosolygott és érezte mennyire felizgatták ezek a zajok. A fiúra pillantott és tudta ő sincs másképp ezzel. Hát legyen! -mosolygott a fiúra majd hanyatt dobta magát az ágyon. A fiúnak se kellet több a lány fölé kerekedett, hosszan megcsókolta, nyelvével körözött a lány szájában, majd finoman beszippantotta ajkait. Végigcsókolta a nyakát, majd dekoltázsát, végül melleit. Nyelvével lágyan körözött a mellbimbók körül, majd mikor azok már határozottan meredtek az égnek, nyelvével megpöckölte, megszívta és hosszan nyalta őket.

Lágyan hatolt a lányba. Az felnyögött és megtámasztotta kezeivel a falat a feje felett. A fiú hosszan csókolgatta, melleit, karjait, miközben ütemesen dugta. Az ágy halkan nyikorgott, a lány aprókat nyögött, a fiú mélyeket sóhajtott és mindkettejüket felcsigázta a tudat, hogy a szomszédban ebből mindent hallanak. A fiú gyorsított a tempón, a lány egyre hangosabban nyögött és az ágy apránként nekicsapódott a falnak. Most már ők is tudták, hogy az imént a szomszédban mit éltek át. Az ütem gyorsult, a lány hangosan zihált, hasa megfeszült, hüvelye összerándult és hangját kiengedve élvezett el, amikor a fiú szerelmi nedvei elárasztották punciját. Még pár apó lökés, gyengéd rándulás és a fiú mellé huppant az ágyra egy utolsó nyikorgás kíséretében, amin nagyot nevettek. Egymáshoz bújtak, betakaróztak és így aludtak el!

Másnap reggel mindkét pár vidáma és frissen hagyta el a hálószobát. Az éjszakáról semmit nem beszéltek, nem kérdezték, hogy aludtak, hiszen mindannyian tudták, mi édesítette be álmaikat.

2010. május 26., szerda

Vendégségben I. Rész

A fiút meghívta kollégája a hétvégi házukba. Kollégája hozza ifjú feleségét és örömmel vennék, ha bemutatná nekik kedvesét. A lány persze örül a meghívásnak. A ház egy hegyi tó partján található, gyönyörű környezetben. Majd amíg a fiúk horgásznak, ők lányok csinálnak vacsorát. Így is lett. Vidáman vacsoráztak, a fiúk élményeiket mesélték és persze pár pohár bort is megittak. Végül éjfél környékén nyugovóra tértek. A két szoba egymás mellet volt az emeleten, mindkettőben egy-egy franciaággyal. Zuhany persze közös, így hosszas huza - vona és pénzfeldobás után, végül vendéglátóik tusoltak először, persze kettesben. Addig is felmérték a szobát. A lány lehuppant az ágyra, ami halkat nyikorgott, de nem volt vészes. A fiú ledobta ingét az ágy melletti székre, majd ő is az ágyra ült, elterülő kedvese mellé. Kezével gyengéden simogatni kezdte, benyúlt inge alá és a melltartón keresztül megszorította a mellét. A lány felpattant. - Ne! Nem lehet, még meghallják! - csattant a fiúra - Látod milyen keskenyek a falak?

Ahogy ezt kimondta, hallották ahogy nyílik a fürdőszoba ajtaja és vendéglátóik vidám kacajok mellet suhannak be saját hálószobájukba. - Tiétek a fürdő! - mondta egy távoli hang és hallották, ahogy a kulcs elfordul a szomszéd hálószoba zárjában. - Akkor menjünk! - mosolygott a fiú a lányra. A fürdő kicsi volt és még párás. Levetkőztek és beálltak a zuhany alá. A lány érezte, hogy kicsit bántó volt felcsattanása, így közelebb bújt a fiúhoz, átölelte majd szájon csókolta. Hosszan, gyengéden csókolták egymást, miközben testüket gyengéden csiklandozta a rajtuk végigfolyó víz. A fiút persze nem hagyta hidegen a vágy és férfiassága lassan megmerevedett. A lány csábosan kuncogott, tusfürdőt öntött a tenyerébe és apránként megmosdatta a fiút. Mikor a hátát mosta hozzábújt a fiúhoz, mikor combjaihoz ért lehajolt és péniszén futtatta végig nyelvét.A fiú nagyon élvezte ezt a játékot. Mikor a lány végzett, ő kezdte el mosdatni a lányt hasonlóan aprólékosan ügyelve minden részletre, hiszen tudta a lányt sem hagyta hidegen a simogatás. Vágyaiktól felfűtve törölköztek meg és tértek vissza a szobába. - És ha meghallják? - kérdezte halkan a lány, miközben gyengéden simogatta a fiú mellkasát.

2010. május 24., hétfő

Társasjáték II. Rész

Ismét a fiú dob. Feladat. "Álljanak egy nagy tükör elé, a fiú a lány mögé, vezessék a péniszt hátulról a hüvelybe és a miközben mozdulatlanul egymás szemébe néznek a fiú simogassa a lányt 5 percen át." A feladat egyszerűen hangzik, de kibírni már annál nehezebb. A lány puncija még mindig hevesen lüktet, a fiú is alig bírja ki, hogy ne élvezzen azonnal a lányba, miközben mélyen a szemébe néz és kedvese finom, bársonyos, bőrén, formás keblein, gyönyörű testén járatja kezét. Az élvezet mindkettejükben egyre csak fokozódik, míg végül majdnem belefeledkeznek a percek számlálásába. - Letelt! - mondja a fiú megkönnyebbülve, bár szavai inkább azt súgják, nagyon szeretné már elveszteni a játékot. A lány dob. 69. A fiú hanyatt fekszik, a lány fölé térdel, majd gyengéden szopni kezdi a fiút, aki mindezalatt lágyan nyalja a punciját. A lány már tudja, hogy ő nyert érzi a hímtag feszültségét, és másodpercekkel később elönti száját a fiú meleg spermája. A fiú hátraveti fejét a lány nagyot nyel és vidáman pattan fel. - Én győztem!- Vigyorog a fiúra, aki még mindig a földön fekszik elterülve. Szedd össze magad! Csak most jön a kárpótlás!

A lány az egyik kedvenc pózát választja. A fiú a hátán fekszik, a lány fölé térdel, a fiúnak háttal és így lovagolja meg péniszét. Közben a fiú hátulról masszírozza a lány nyakát, előre nyúlva simogatja melleit, és nem utolsó sorban csiklóját. Néha a lány megáll, felemelkedik kicsit, épp hogy csak a pénisz ki ne csússzon hüvelyéből így a fiú ütemes csípőmozdulatokkal tudja dugni őt. A lány hangosan sóhajt, lejjebb ereszkedik és visszaveszi az irányítást. Most ő lovagol a fiú farkán. Egyre csak gyorsabban, hangja erősödik, miközben a fiú lágyan dörzsöli csiklóját, majd hüvelye megfeszül és végigjárja testét az orgazmus ereje. Még aprókat mozog a fiún, aki most másodszor élvez a lányba. Igaz most a puncijába. A lány hátradől, piheg és vékony testével betakarja a fiút. Így szuszognak percekig, mikor a fiú a lány fülébe súgja - Ilyet örömmel játszom máskor is! A lány csak nevet, megfordul a fiún és megcsókolja!

2010. május 23., vasárnap

Társasjáték I. Rész

A játékot a lány találta egyszer az interneten és hétvégére vidám kikapcsolódásnak tűnt. A szabályok nem túl bonyolultak. Van egy tábla, két bábu és egy dobókocka. Tartozik még hozzá egy pakli 'póz' kártya is, amin a Káma Szútrából már jól ismert jelenetek szerepelnek. A kockával dobnak a táblán lépkednek a bábukkal és közben végrehajtják a feladatokat, amik a táblán vannak, általában egy perces időkeretben. Aki először elélvez, az veszített. Cserébe a másik által választott pózban kell szeretkezniük. Nem is olyan nagy veszteség a kudarc. A lány dob először. Egy ruha le, majd csók. A nyelvek finoman összefonódnak. Ez csak a kezdet. A fiú is dob és egyre több ruha kerül a földre, az igazán izgalmas feladatok, majd csak akkor kezdődnek, amikor mindketten meztelenek lesznek. Persze ez az idő gyorsan eljön.

A lány dob és jöhet is a feladat. Szerencséje volt. Ő szophat. Tudja, hogy mivel érheti el célját, hiszen gyakran kényezteti a fiút a nyelvével. Határozottan futtatja végig nyelvét a péniszen, majd lendületesen kényezteti. A fiú nagyon élvezi, de kitart és az óra lassan lejár. Férfiassága még hevesen lüktet mikor a lány eltávolodik tőle, de nem élvezett el. Most a fiú dob. Feladat. "Üljön az ágy szélére, majd a lány üljön úgy az ölébe, hogy közbe kezek segítsége nélkül, vezessék a péniszt a hüvelybe." Nem is olyan egyszerű de végül sikerül. A lány felszisszen és máris kitölti a fiú nemi szerve. Lágyan megmozgatja csípőjét, majd leszáll a fiúról és tovább játszanak. Most a lány dob. Puncinyalás. Végre a fiú is behozhatja a lemaradást. Vidáman hajol a lány széttárt lábai közé, gyengéden épphogy csak a hegye nyelvével ér a csiklóhoz, majd apránként köröz nyelve a hüvely bejáratán. Éppen hogy csak hozzáér, ami a lányt nagyon felizgatja. Mennyivel erőteljesebb a vágy, mint a beteljesülés. Már csak fél perc van hátra, mikor a fiú hevesen nyalni kezdi, lágyan ujjazza és a lány ettől a váltástól alig alig bírja elkerülni, hogy elveszítse a játékot.

2010. május 21., péntek

Utazás II. Rész

Ismét egy Parkolóhoz közeledtek. A lány a fiúra mosolygott. Látta, hogy férfiassága még mindig mereven áll. Kezét lágyan az ölébe csúsztatta és ismét feltette a kérdést: - Nem állunk meg pihenni kicsit? - A fiú bólintott és lehúzódott az üres parkolóba. Ahogy megállt a kocsival, a lány már bontotta is ki nadrágja övét. A fiú kicsit helyezkedett, hátrébb csúszott az üléssel, miközben a lány lehúzta sliccét, kiszabadítva péniszét és gyengéden simogatni kezdte. A fiú a lány felé fordult, majd lágyan megcsókolta. Kezével a lány melleit kutatta, aki egyszer csak visszatolta az ülésbe. - Ne! Engedd, hogy kényeztesselek! - mosolygott a fiúra, aki tudta, hogy ez mit jelent és már nagyon vágyott a lány nedves csókjaira. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, a lány kicsatolta a biztonsági övet, majd a fiú ölébe temette fejét. Lassan akkurátosan kezdte szopni a fiú péniszét. Jobb kezével benyúlt a nadrágba amennyire csak tudott és a fiú golyóit masszírozta, lassan és gyengéden. Nyelvét körbe köre futtatta makkján, majd a csúcsát nyaldosta, végül ameddig csak tudta beengedte szájába és apró bólintásokkal szopta. A fiú mélyeket sóhajtott, ahogy egyre csak fokozódott benne a vágy. A lány ezt jól tudta. Gyorsított, lassított, gyengéden körözött, leállt egy pillanatra, majd újra folytatta. Hihetetlenül élvezte, amikor teljes mértékben övé volt az irányítás.

A fiú egyre mélyebbeket lélegzet, ahogy a lány ismét lassított. Nyelvével ismét a makkja hegyén játszott, megpihentetve ajkait az utolsó rohamra. Hirtelen felgyorsított, gyengéden megszorította a fiú heréit, hevesen szopta, minek hatására, egy utolsó hangos sóhaj mellet a fiú belelövellte nedveit a lány szájába. A lány imádta a szétáradó meleg nedvet. Gyengéden szopogatta tovább a férfit, miközben igyekezett szájában tartani nedveit. Ahogy feljebb emelkedett nagyot nyelt, majd ismét végigfuttatta nyelvé a péniszen, hogy lenyalja az ott maradt szerelmi nedveket. Alapos munkát végzett, hiszen tudta, a kocsiban ennek nem lehet nyoma. Ráadásul imádta. Néha sajnálta, hogy csak ilyen kevéske van belőle. Mikor végzett felemelkedett, megtörölgette ajkait és arcon csókolta a fiút. - Most már mehetünk Tovább! - A fiú csak pihegett, és mosolygott, szinte nevetett a lányra. - Lökött vagy és én ezért Szeretlek annyira!

2010. május 20., csütörtök

Utazás I. Rész

Késő éjszaka indultak el. A fiú már órák óta vezetett a lány pedig mellette ült a műszerfalra tett lábakkal. Nyár volt és kellemesen meleg, így a lányon egy szál vékony, kellemesen selymes anyagú ruha volt. Melltartót és bugyit nem viselt, már régóta nem zavarta, sőt felizgatta az érzés, hogy alig van rajta valami. A ruha most is lágyan felcsúszott felemelt combjain és ha nem az éjszaka közepe lett volna bárki beláthatott volna fazonra vágott szeméremszőrzettel rendelkező puncijáig. A fiú az útra koncentrált, bár az autópályán nem sok dolga akadt. Beszélgettek az úti célról, a reményekről és persze szexről, ami a lányt érezhetően felizgatta. - Nem állunk meg pihenni? - kérdezte a fút, aki ezúttal nemmel felelt, mert már nagyon szeretett volna megérkezni. - Hát jó! - gondolta a lány, aprót rándított a vállán és kezét puncijára csúsztatta, majd szeméremszőrzetével kezdett játszani, oly érdektelenséggel mintha csak unatkozna.

A fiú még mindig az utat figyelte, a lány pedig érezte, ahogy egyre nedvesebb és izgatottabb lesz. Lassan csiklójára csúsztatta mutatóujját, körzött egyet, kettőt, majd kisajkai között is végigsiklottak ujjai és óvatosan benyúlt hüvelyébe. A fiú rápillantott és elmosolyodott, majd tekintetét ismét az útra szegezte. - Mindjárt megérkezünk. - mondta. A lány ismét rántott egyet a vállán és elmosolyodott. - Nem baj, most ehhez van kedvem! - mosolygott, majd ahogy ezt kimondta, határozottan csúsztatta középső és mutatóujját hüvelyébe és halk sóhajjal adta a fiú tudomására, hogy mennyire élvezi amit csinál. Mit sem törődve a fiúval, egyre hevesebben ujjazta magát, finoman megharapta a szája szélét, majd csiklóján körözött gyors és határozott mozdulatokkal. A fiú csak oda-oda pillantott, mert szemét még mindig az úton kellet tartania, nadrágja viszont egyértelműen elárulta, hogy szívesebben foglalkozna most már mással. A lányt ez nem érdekelte. Egyre csak haladt az orgazmus felé, még hangos sikítással el nem érte azt. Kezei lassítottak, mélyeket sóhajtott és nagy megelégedettséggel hajtotta fejét a kocsi üvegének. Pihegett és figyelte az elsuhanó táblákat.

2010. május 17., hétfő

Sátrazás II. Rész

Mindketten meztelenek voltak, a lány a hátán feküdt a fiú pedig lábai között térdelt. Finom izzadságcseppek jelentek meg mindkettejükön a sátor forróságában, de ez most a legkevésbé sem zavarta őket. A fiú egy határozott mozdulattal megemelte a lány csípőjét és óvatosan hüvelyébe csúsztatta péniszét. Lassú mégis határozott mozdulatokkal kezdte dugni a lányt, aki halk nyögésekkel adta tudtára, mennyire jól csinálja. Miközben ütemesen mozgott a lányban ellőre hátra, kezeivel a lány melleit simogatta, hasát cirógatta, majd végigfuttatta kezét csiklóján és lágyan masszírozta. A lány imádta amikor a fiú belehatolt és mégsem feledkezett meg csiklója kényeztetéséről. Hosszasan kényeztette így a lányt, akinek nyögéseit lassan nem tudta magában tartani a sátor vékony fala. Ezt ő pontosan tudta, de mégis, ez az érzés még jobban felcsigázta.


A fiú lassított picit, kihúzta farkát a lányból és egy másodpercig csak nézte. A lány magától is tudta, mit kell tennie. Megfordult, feltérdelt és megrázta kerek popsiját a fiú felé mint egy farkát csóváló kiskutya. A fiú aprót nevetett, leereszkedett, megcsókolta a lány fenekét, majd puncijába nyalt, melyből lágyan folyt a lány szerelmi nedve. Finom volt és enyhét sós. Végignyalta még egyszer a lány punciját, majd mögé térdelt és így hatolt bele ismét. A lány megint felnyögött. Válla fölött hátranézett és csókot dobott a fiúnak. Ő ismét ütemesen kezdte dugni a lányt minek hatására mindketten egyre mélyebbeket sóhajtottak, egyre nagyobbakat nyögtek, mit sem törődve a sátor vékony falával. Egyre csak gyorsult az ütem, mikor a lány hüvelye összerándult, gyengéden megszorítva a fiú péniszét, aki ennek hatására belelövellte szerelmi nedveit a lányba. A lány teste megremegett és elöntötte az orgazmus ereje. A fiú lökött még pár aprót, majd leomlott a lány mellé a gumimatracra. Percekig csókolóztak, simogatták egymást, élvezték a sátor forró ölelését. Mikor ismét fürdőruhában kiléptek a sátorból a hűs szellő végigfutott izzadt testükön ők pedig vidáman indultak neki, hogy megmártózzanak a tenger habjaiban.

2010. május 16., vasárnap

Sátrazás I. Rész

A lány a sátor előtt ül egy kemping széken és könyvet olvas. Gyönyörű vékony selymes keresztbe egymásra omló lábait finoman kényezteti a nap melege. Kedvenc narancssárga fürdőruháját viseli, mely egy falatnyi bugyiból és egy hasonlóan apró melltartóból áll, melyben éppen, hogy csak nem megbotránkoztatóan domborultak keblei. A tenyérnyi szövetdarab megfeszült rajtuk és a lágy szelő csiklandozására megduzzadt bimbói, máris finom csúcsot ütöttek a vékony anyagon. Haja lágyan omlik le a vállán, megpihenve dekoltázsán. A fiú a strandról jön fel a sátorhoz. Minden délelőtt úszni megy, hogy edzésben legyen. Sportos testén, kockás hasán, még csillognak a sós tendervíz apró cseppjei. Ahogy odaér a lányhoz, az leereszti ölébe a könyvet és végigméri a fiút. A fiú szemei is lendületesen futnak végig a lány kívánatos testén. Sátruk egy nagy fa tövében áll a kemping szélén. A szomszédok szerencsére nincsenek túl közel, bár valószínű, hogy esténként hallották, mi zajlik az apró szövetsátor védelmében. A lányt és a fiút ez nem érdekelte. Fiatalok, szerelmesek, és imádják az érzéki, gyengéd, heves, magával ragadó szexet.

Ahogy hosszasan fürkészték tekintetükkel egymás testét és szemeik végül egy pillantásban egymásra talált, már tudták, hogy mi következik. A fiú le se tagadhatta volna. A lány csak mosolygott, de halk sóhaja őt is elárulta. - Bemegyünk a sátorba? - Kérdezte a fiútól, aki csak egy apró biccentéssel válaszolt és már húzta is fel a sátor cipzárját. A lány letette a könyvet, körülnézett a táborban és követte a fiút a sátorba. Ahogy lehuppantak egymás mellé a gumimatracra, érezték a sátorban felforrósodott levegő kényeztetését. Hosszan csókolóztak és hevesen fürkészték kezeikkel egymás testét. A fiú kioldotta a lány melltartópántját, levette róla az apró ruhát, majd hátára fektette. Hevesen csókolta a nyakát és mellit. Nyelvét végigfuttatta mellbimbóin, amik ettől, ha lehet még jobban megkeményedtek. Végigcsókolta a lány hasát és lehúzta róla falatnyi bugyiját. Mire ledobta a földre, már bomlott is fürdőnadrágja pántja és a lány kezei lendületesen futottak végig péniszén és golyóin.

2010. május 14., péntek

Regény II. Rész

A fiú lelassít, hátrébb húzódik, rámosolyog a lányra. Egy határozott mozdulattal arrébb tolja a laptopot az asztalról és felülteti rá a lányt. Hosszan csókolja, miközben a lány kibontja a derekára csavart törülközőt. Az lehullik a földre feltárva a fiú meztelen testét. Vágyakozó férfiassága bátran mered célja felé, miközben a lány óvatosan végigfuttatja rajta kezét, majd gyengéden kényeztetni kezdi. A fiú ezalatt ismét a lány nyakát csókolja, kezével melleit simogatja, majd megragadja és lehúzza róla pólót. Lágyan csókolni kezdi melleit, óvatosan köröz mellbimbóján. Lassan elindul lefelé miközben benyúl a lány szoknyája alá, megragadja bugyijának pántját és lehúzza róla. A szoknyát feltűri a lány hasára, széttárja lábait és határozott mozdulattal vezeti péniszét a lány puncijába. A lány nagyot nyög, gyengéden beleharap a szája szélébe, miközben a fiú ütemesen dugja őt. Tudja, hogy a fiú mennyire vágyik rá és tudja hogy mennyire szereti ily határozottsággal kényeztetni. Szinte már fáj neki, de mégis hihetetlenül élvezi a férfias erőt.

A lány egyre hangosabban nyög, zihál, simogatja a fiút, miközben ő markánsan kényezteti a punciját. Jobb kezével melleit simogatja, miközben bal kezét a lány szeméremszőrzetén pihenteti és nagyujjával csiklóját masszírozza. Ez fantasztikusan felcsigázza a lányt. Egyszer csak kicsúszik belőle a fiú, majd megragadja derekát, lehúzza az asztalról, megfordítja és a hasára fekteti. Ismét megragadja a csípőjét és behatol hüvelyébe. Határozott döfésekkel kényezteti a lányt, aki az asztalon zihál hosszú percekig. A fiú csípője ütemesen csattan ahogy a lány formás fenekeihez csapódik. Egyre jobban fokozódik a vágy, amíg egyszer csak a lány hüvelye össze nem rándul és el nem ragadja az orgazmus ereje. Hangosan nyög, mikkor a fiú is a csúcsra jut és együtt élveznek el. A fiú óvatosan ráomlik a lányra és gyengéden csókolja. Ugye nem haragszol, hogy megzavartalak? – Azt hiszem... Nem! – Mosolyog rá vissza a lány!

2010. május 13., csütörtök

Regény I. Rész

A lány az asztalánál ül és azt a regényt írja, amin már hetek óta dolgozik. Szerelmes regény fiúról és lányról sok-sok kalanddal. A fiú a fürdőből jött. A lány mögé áll beleolvas a sorokba, lehajol a lányhoz végigfuttatja kezét a lány pólóján és óvatosan a nyakába csókol, majd kezét a mellére csúsztatja és a pólóján keresztül finoman masszírozza. A lány elhúzódik, - Ne most! Persze a fiú nem hallgat rá, lecsúsztatja kezét a derekára, majd a pólója alatt ismét fel a melleire. Határozottan masszírozza, miközben ismét a lány nyakát csókolja. – Nem bírsz magaddal, mi? – Csattan fel a lány, de már nem húzódik el. Mellbimbói lassan megkeményednek, a kényeztető kezek hatására. A fiú tovább csókolgatja a nyakát, finoman beleharap fülébe és megszívja fülcimpáját. A lány halkan sóhajt. Ekkor a fiú leguggol és megfordítja a lányt a gurulós székkel együtt. A lány piros csipkés bugyija kivillan apró miniszoknyája alól.

A fiú közelebb húzza a lány fenekét a szék széléhez, széttárja lábait, majd kezével felfelé simít a combján. Mikor bugyijához ér félrehúzza a vékony anyagot és abban a pillanatban a lány puncijára tapasztja nyelvét. Lágyan csiklandozza csiklóját, majd végignyalja punciját, miközben kezeivel a melleit kutatja, cirógatja. A lány kezeit a fiú fején pihenteti és nagyot sóhajt. Még egy aprót emel csípőjén, behunyja szemét, hátrabiccenti fejét, mély levegőt vesz és átadja magát a kényeztetésnek. A fiú percekig nyalja a lányt, először óvatosan, lassan, majd hevesen gyorsan. Nyelvét finoman a lány hüvelyébe csúsztatja és azzal dugja. Végül ismét a csiklóján játszik. A lány nagyokat sóhajt és egyre többet mocorog a széken.

2010. május 10., hétfő

Éjszaka Közepén II. Rész

A lány lassan ébredezni kezd, de nem nyitja ki a szemét. A fiú a melleit kényezteti csókjaival, majd hasát és szeméremszőrzetét, apró csókokkal csiklóját. A lány aprót rezzen. Félálomban van, de nem szándékozik felébredni. Inkább álmodik tovább. Teste a fiúé és arra vágyik, hogy azt a fiú ki is használja. Élvezi kedvese leheletét a testén. Minden csókja egyre csak felizgatja. A fiú gyengéden végigsimítja punciját és érzi, hogy mennyire felizgatta a lányt. Óvatosan fölébe kerekedik és belevezeti péniszét a félálomban lévő lányba. Tudja, hogy nem alszik igazán és azt is, hogy mennyire vágyik erre. Lassan mozog a lányban. Finoman ki és be. Néha teljesen kihúzza nemi szervét, majd ismét visszadugja. A lány egyre gyorsabban veszi a levegőt és ébredezni kezd, de akkor sem hagyja el az álom világát.

A fiú most leszáll a lányról, óvatosan oldalára fordítja, lágyan mögé fekszik és most hátulról hatol puncijába. Miközben ütemesen dugja, lágyan csókolja nyakát, masszírozza melleit, végigsimítja arcát. Ezt a pózt is nagyon szeretik, hiszen így még intenzívebben kényeztetheti a lány legérzékenyebb pontját. Most már a lány sem bírja, mocorogni kezd, apránként felnyög. Kezével hátranyúl és óvatosan magába húzza a fiút majd elengedi. Igazából csak felveszi lökéseinek ütemét, ujjai hegyével cirógatja a fiú izmos testét. A fiú gyorsít és hangos nyögések közepette, beleélvez a lányba. Ez az érzés, a apró hosszú nyögés a lányt a mennyekbe repíti, hüvelye megszorul és lágy rángások közepette élvez ő is el. Még finoman mozdít párat csípőjén, majd a fiú felé fordul és megcsókolja. – Már vártam rád! Köszönöm! – A fiú csak mosolyog rá. És így alszanak el.

2010. május 9., vasárnap

Éjszaka Közepén I. Rész

A lány az ágyon fekszik meztelenül, a szobában kellemes meleg van, így takaró nélkül alszik. Égve hagyott egy gyertyát, mert még mindig kedvesét várja. Tudta jó előre, hogy az éjszaka közepén fog érkezni és azt is tudta, hogy szex nélkül nem tud majd elaludni. Éjfél körül lépett a hálóba. Miközben az ágy felé közeledett ledobálta a földre ruháit, vidáman huppant az ágyra, hátára fordult, majd maszturbálni kezdett. Lágyan kényeztette melleit, végigsimította testét, combjait, majd punciját simogatta. Szeretett maszturbálni. Sose gondolta, hogy ez baj lenne. Most is vidám volt, mert tudta, ha megérkezik kedvese úgy is magáévá teszi majd. Ez a gondolat mindig felizgatta. Lágyan körözött csiklóján miközben arra gondolt mi mindent fog vele csinálni a fiú, milyen fáradt lesz és mégis milyen vitalitással fog elélvezni benne. Magával ragadta ez az érzés, mélyen benyúlt hüvelyébe, lágyan ujjazta magát, légzése, pulzusa fokozódott és elöntötte az orgazmus. Óvatosan kihúzta ujjait, megízlelte szerelmi nedveit, majd elszenderedett.

A fiú óvatosan, halkan lépett be a szobába hajnaltájt. Látta a földre szórt ruhákat, végigfutott szeme az ágyon és kedvese meztelen, kívánatos testén. Hanyatt feküdt. Feje a párnán kicsit oldalt fordulva. Lassan apránként veszi a levegőt. Alszik. Jobb lába enyhén felhúzva, kitárva szemérem dombjait. Egyik keze a feje felett, másik finoman a combjára fektetve. A fiú imádja ezt a látványt. A lány domborodó melleit, sima bársonyos hasát, finoman formált apró szemérem szőrzetét, és persze kitárulkozó punciját, amiről tudja, hogy csak rá várt. Azt is tudja, hogy a lány lefekvés előtt kielégíti magát, ha ő nincs ott. Néha ehhez telefonon örömmel asszisztál. Most telefon nem volt, de a pózból tudja, hogy így történt. Közelebb lép az ágyhoz, lassan levetkőzik, és óvatosan megcsókolja a lányt.

2010. május 7., péntek

Másnap Reggel II. Rész

Hosszan csókolóznak, vidáman tekeregnek nyelveik és a fiúban is oldódni kezd a feszültség. Ezt már a lány is érzi kicsit helyezkedik és bevezeti hüvelyébe a férfi ismét álló péniszét. Lágyan lovagol rajta. Tudja, hogy van ideje, hiszen a fiú nemrég élvezett el, ez a tudat pedig még inkább felizgatja. Közelebb tolja felsőtestét a fiúhoz aki boldogan csókolja, szívja, kényezteti melleit. Kezével óvatosan vezeti a lány testét. Néha összeforrnak egy csókban néha a lány finoman hátra dől és a fiú mellét hasát simogatja. A lány lelassít, leszáll a férfiról, megfordul és most a fiúnak hátat fordítva vezeti be a hímvesszőt puncijába. Imádja ezt a pózt, hiszen így a fiú eléri melleit, csókolja hátát és nyakát és ami ennél is fontosabb kényelmesen eléri csiklóját, hogy még intenzívebbé tegye számára az érzést. A fiú tudja ezt és miközben a lány ritmusosan lovagol rajta ő gyengéd kényeztető körkörös mozdulatokkal masszírozza a lány punciját.

Ahogy egyre fokozódik a vágy, a lány nagyokat sóhajt, felnyög, zihál, a fiú még inkább felgyorsítja kényeztető mozdulatait, majd hirtelen megáll és ismét lassú tempóra vált. A lányt megőrjíti ez a változatosság. Végül mikor a fiú ismét felgyorsít, megfeszül teste elönti az orgazmus ereje és érzi, ahogy a fiú, aznap reggel már másodszor, ismét hüvelyébe élvez. Imádja ezt a szétáradó érzést, ami végigfut testén. Óvatos mozdulattal emelkedik fel. A pénisz kicsusszan hüvelyéből és a lány kéjes mozdulatokkal keni szét szeméremszőrzetén a fiú lágy meleg spermáját. Végül, finoman szájához emeli kezét és megízleli élvezete gyümölcsét. Imádja ezt az érzést. Mosolyogva fordul a fiúhoz. – Jó reggelt!

2010. május 6., csütörtök

Másnap Reggel I. Rész

A lány hihetetlenül boldogan és kipihenten ébred kora reggel. A fiú még mindig alszik. A lánynak eszébe jut az előző éjszaka, a masszázs és még alig, hogy felkelt a nap, máris megkívánja kedvesét. Ahogy ott alszik mellette a hátán, finoman simogatni kezdi. Mindig meztelenül alszanak, így végigfuttathatja kezét a fiú minden porcikáján, de ő már tudja, hogy melyik részére vágyik igazán. Óvatosan megfogja a fiú péniszét és lágyan kényeztetni kezdi. A fiú még mindig alszik, de a lány már érzi, ahogy ébredezik férfiassága. Ez a játék igazán felizgatja. Lehúzza a fiúról a takarót és gyengéden csókolgatni kezdi. Mikor nemi szervéhez ér az már mereven vágyakozik rá. A fiú még mindig alszik. A lány Óvatosan a szájába veszi a fiú péniszét, csókolja, végigfuttatja rajta nyelvét, gyengéden szopja. Imádja, mikor átveheti az irányítást. A fiú szívverése folyamatosan gyorsul és mocorogni kezd. Ekkor a lány abbahagyja az orális kényeztetését, visszabújik kedvese mellé, és már csak kezével simogatja óvatosan.

A fiú ekkor felébred, és alig tudja hova tenni álmait. Látja maga mellet a lányt, tudja hogy már régóta fent van és hihetetlen vágyat érez, hogy magáévá tegye azonnal. Lágyan megcsókolja. – Jó reggelt. – Majd határozott mozdulatokkal felé kerekedik, csókolja, izgatja, a lányt pedig még inkább felizgatja ez az elemi ösztön, ami előtör a fiúból. Hevesen csókolja, majd lassan, de mégis határozottan behatol a lányba. Alig hogy ütemesen dugni kezdi vágyai hirtelen felerősödnek és beleélvez nedves puncijába. Fantasztikus orgazmust él át, ám pillanatokkal később zavartan néz a lány szemébe. – Ne haragudj! Nem tudom mi történt Velem... – A lány csak kuncog magában és nagyon élvezi a helyzetet. A fiú a hátára fekszik és még mindig zavarban van. Most a lány kerekedik felé. – Ne bánd. Kicsit játszottam veled, mielőtt felébredtél. – Mondja a fiúnak és vidáman megcsókolja.

2010. május 4., kedd

Masszázs II. Rész

Miután percekig izgatta a lány melleit óvatosan folytatja útját a lány hasára. Finom mozdulatokkal oldalait cirógatja, végül végigfuttatja ujjait szemérem szőrzetén és combjain. Ahogy halad a lány térdétől visszafelé, lassan végigsimítja szemérem dombjait. A lány mély sóhajjal ad hangot vágyainak. A fiú lágy hosszú mozdulatokkal simogatja a lány punciját. Először nagyajkait simogatja, masszírozza, majd óvatosan becsúsztatja hüvelykujját a lányba, aki ettől ismét felnyög és megfeszül. Lágyan benyúl, majd kihúzza ujját és ahogy az óra jár lépésről lépésre, úgy megy körbe és masszírozza apránként végig a lány hüvelyét. Masszázsolajra már nincsen szükség, hiszen a lányból szinte csorog a nedvesség.

A fiú kényelmesen térdel a lány mellet, egyik kezével csiklóját simogatja és finoman ujjazza a lányt, másik kezével pedig, melleit, vállát simogatja masszírozza. Ez a kettősség fantasztikus magasságokba repíti a lányt, aki hangosan nyög, fel le mozgatja csípőjét. Kezével a férfit fürkészi, megragadja vágyakozó férfiasságát és erőteljesen mégis ritmusosan kényezteti, ahogy egyre jobban vágyik az orgazmusra. Végül szinte fájdalmasan szorítja a fiú péniszét, légzése heves, zihál és hatalmas nyögés közepette árad szét tesztében az orgazmus. Félájultan piheg az ágyon és csak lassan elereszti a fiú péniszét, amin ott maradnak ujjai nyomai. A fiú ugyan nem érte el a kielégülést, hiszen a lány éppen, hogy csak orgazmusa előtt ragadta meg őt és akkor is szinte öntudatlan akaratossággal, mégis mély boldogság érzése keríti hatalmába végletesen kielégített kedvese láttán. Lekapcsolja a zenét, elfújja a gyertyát és szerelme mellé fekszik az ágyba, aki félálomban bújik oda hozzá, combjával átkulcsolja a lábát, kezét férfiasságára csúsztatja és így alszik el.

2010. május 3., hétfő

Masszázs I. Rész

A lány az ágyon fekszik meztelenül. A szobában kellemes zene szól és pár gyertya lángja világítja meg az ágyat. A fiú a lány mellett térdel és a hátát masszírozza. Laza, mégis határozott mozdulatokkal kényezteti a lányt. Le a nyakától, végig gyönyörű selymes hátán, egészen formás fenekéig, majd vissza. Lágyan masszírozza a vállát, karjait, tenyerét. Később ismét a hátát, majd a lábait. A lány hasán fekve behajlítja térdeit, hogy a férfi a talpát is megmasszírozhassa. A fiú szereti simogatni a lányt, hiszen így magáévá teheti gyönyörű alakját. Lágyan cirógatja lábikráját, majd combjait. A lány óvatosan széjjelebb nyitja lábait, hogy a fiú kellemesen elérje mindenhol. Belső combjának masszírozása kellemesen bizsergeti a lányt és érzi, hogy apránként puncija benedvesedik. Mikor a fiú végzett lábaival, visszatér a fenekéhez, majd végig a gerincén felfele haladva a nyakáig. Mikor ott is végzett apránként végigcsókolja a lány minden csigolyáját és lágyan beleharap fenekébe. Majd ismét felfelé simít és halkan szól a lánynak, hogy forduljon meg.

Most elölről masszírozza a lány nyakát, kezével végigsimít karjain, majd tenyerén. Hosszú lágy mozdulatokkal húzza kezét végig dekoltázsán, majd finom köröket ír le mellein, csak épp hogy a mellbimbókhoz nem ér hozzá, amik vágyakozóan duzzadnak. Végül mikor a lány óvatosan megemeli felsőtestét, a fiú ujjaival lágyan megcirógatja mellbimbóit is. Közelebb hajol és nyelvével köröket ír le körülötte. Egy perc játék után finoman megszívj, csókolja, lágyan megharapja melleit. A lány nagyon élvezi a masszázst és egyre fokozódik benne a vágy. Puncija egyre nedvesebb lesz, amit csípője finom mozgásával és lábai fokozatos szétterpesztésével próbál a fiú tudtára adni. A fiú viszont pontosan tudja milyen izgalmakat él át a lány, és még nem akar a végére érni.

2010. április 30., péntek

Késés II. Rész

A lány a fürdőszobába sétál és megnyitja a csapot. A fiú ledobja ruháit és követi őt. Mikor a lány felé fordul, megragadja és hevesen megcsókolja. Először a száját, majd állát, nyakát és vállait. Lágyan masszírozza mellét, majd kioldja melltartóját és apránként csókolja, finoman szívja mellbimbóit. Kezével közben végigsimítja a lány testét, majd lefelé haladva lehúzza bugyiját. Megragadja bal lábát és a kád szélére támasztja. Leguggol elé és finoman nyalni kezdi punciját. Hevesen kényezteti, hosszan végig nyalja, finoman bedugja nyelvét hüvelyébe, miközben kezével mellét kényezteti. A lány ismét felnyög, mire a fiú lassít kicsit. Feláll és ismét megcsókolja a lányt.

Már mindketten meztelenek, így beállnak a zuhany alá. Érzékien csorog végig testükön a víz. Mélyen egymás szemébe néznek, majd a fiú ismét megemelve a lány lábát, a falnak támasztja és lassan belé hatol. A lány nagyot nyög. Már nagyon várta ezt. A fiú ütemesen, lassan minden pillanatot kihasználva, a lány nyakát és arcát csókolva dugja kedvesét. Mindketten imádnak a zuhany alatt szeretkezni. Hirtelen a fiú egy pillanatra megáll, megfordítja a lányt, aki apró terpeszbe áll és most kezével támaszkodik a falnak. A fiú hátulról hatol puncijába miközben melleit simogatja. Néha hátulról nyakába csókol, egyre csak gyorsabban, majd lassabban, végül ismét gyorsabban kényezteti kedvesét. A lány halk zihálása egyre csak erősödik, majd hirtelen gyengéd szorítást érez a fiú péniszén és a lány testén végigfut az orgazmus. A szorítás hatására a fiú sem bírja tovább és szétlövelli szerelemi nedveit a lányban.

Egy pillanatig pihegnek, majd egymással szembefordulva csókolóznak és simogatják egymást. Percekkel később előkerülnek a tusfürdők is és vidáman, nevetgélve mosdatják meg egymás minden porcikáját.

2010. április 29., csütörtök

Késés I. Rész

A fiú éppen most ért haza. Már mielőtt belépett az ajtón tudta, hogy késésben van. A nappaliba lépve azonnal a tévére terelődik a figyelme. Egy pornófilm megy. A képen egy lány térdel és hevesen szopja partnerét. Ahogy a fiú végigtekint a szobán a tévével szembeni kanapén megpillantja kedvesét. Kényelmesen elhelyezkedve ül ott, szexi piros csipkés fehérneműben, a lábai a dohányzó asztalra támasztva széles terpeszben. A lány bal kezével félrehúzta bugyiját és lágyan kényezteti csiklóját. A fiú szemébe néz. – Késtél! – S mikor ezt kimondja középső ujjával mélyen hüvelyébe nyúl hátraveti fejét és finoman felnyög. Még két apró mozdulatot tesz, majd elengedi bugyija pántját, hogy az ismét elfedje szemérem dombját.

A fiú becsukja maga mögött az ajtót, mire a lány feláll és odasétál hozzá. Hevesen megcsókolják egymást, majd a lány egy lépést hátrébb lép. A filmen látható módon letérdel a fiú elé és kibontja nadrágja övét. Finoman lehúzza róla, majd kényeztetni kezdi éledező férfiasságát. Lágyan hosszan csókolja. Végignyalja a tövétől a makkjáig, majd lágyan szopogatja, csókolja, végigfuttatja rajta nyelvét. Pár perc után, mikor érzi szerelmét kellőképpen felizgatta, feláll és vidáman a szemébe néz: – Ugye nem fogsz többet késni? – Soha! Mondja a fiú mély sóhajok közepette, mikor a lány finoman megszorítja péniszét. – Helyes! Akkor gyere zuhanyozzunk le.

2010. április 27., kedd

Fogadás II. Rész

Mikor végre beléptek a házba szinte hisztérikusan könyörgött a férfinak. - Nem bírom tovább, elégíts ki most azonnal. Ezzel a kanapéra vetette magát felhúzta hasáig ruháját, széttárta lábait és kezével heves mozdulatokkal kényeztetni kezdte csiklóját. Előfordult már, hogy barátja előtt maszturbált és most is csak még izgatóbbá tette ez a helyzet. - Kérlek segíts! - Nézett a férfira, aki nagyon élvezte a helyzetet, hiszen tudta, hogy sikerült a terve. Odalépett a lányhoz és lágy nyelvcsapásokkal egészítette ki a lány keze munkáját. Nyelvével finoman behatolt a hüvelyébe, végignyalta punciját, amíg a lány egyre csak csiklóján körözött és egyre hevesebb zihálásba nem kezdett. Hangosan nyögött és még sosem élvezett el olyan hangos sikítások közepette, mint aznap este. Bár kicsit pipa volt még a fiúra, tudta, hogy még soha nem járta át ekkora elemi erővel az orgazmus ereje.

A fiú hátrébb lépett, leült egy fotelba és nézte a heverőn elterülő szerelmét, a hasára felhúzott virágos ruhában, széttárt lábakkal, az orgazmustól kábultan feküdni. Lenyűgözte ez a látvány. Hosszú percekig nézte, amíg a lány magához nem tért. Rámosolygott és annyit mondott - Köszönöm. Majd összeszedte magát és a fiú elé kuporodott a földre. Tudta, hogy most ő következik és hogy pontosan mire vágyik. Végigsimította a fiú hasát, kibontotta övét és lehúzta róla a nadrágot. A fiú vágyai akkor éledeztek és a lány gyengéd csókokkal, s nyelvével a fiú péniszét körülölelve élvezte, ahogy az egyre csak duzzad a vágytól, az ő ajkai között. Lágyan és hosszan nyalta egészen a herék tövétől, a makkjáig. Mélyen a szájába vette és lágyan szopogatta. Ritmusosan mozgott fel és le. Ahogy fokozódott a fiúban a vágy ő egyre csak gyorsított és végül érezte szájában szétáradni a fiú szerelmi nedveit. Imádta ezt az érzést. Ugyan úgy szerette, mint amikor puncijába lövelli elixírjét. Sosem tudott undorodni tőle, hiszen tiszta és édes nedv ez, minden születés forrása. Hihetetlenül szerette. Lágyan nyelt egyet és apránként szívogatta, nyalogatta a hímvesszőt, amíg az lankadni nem kezdett. Feljebb kúszott barátjához majd gyengéden megcsókolta - Gyere zuhanyozzunk le!

2010. április 26., hétfő

Fogadás I. Rész

Egy egyszerű butasággal kezdődött az egész, aminek az volt a tétje, hogy aki nyer az választhatja ki a ruhát, amit a másik a vacsorához felvesz. A lány nem is értette miért fontos ez, így könnyen belement a játékba, amit persze a fiú nyert. Aznap este éterembe mentek. Egy csinos, szexi ruhát választott a fiú, amit a lány egyébként is nagyon szeret. Fehér ruha virág mintákkal, nem túl hosszú, de a combja közepéig ér. Egy hozzáillő piros melltartót és egy magassarkú cipőt, amit a lány szintén nagyon csípett. Jó választás, gondolta magában és még mindig nem értette, így a fogadásnak mi értelme. - Melyik bugyimat vegyem fel hozzá? - Kérdezte végül a lány, mire a fiú csak mosolygott és a lány végre megértette miről szól az egész fogadás. - Ezt nem teheted! A fiú csak mosolygott rá és a lány tudta, nincs mit tennie.

Kellemes délutáni idő volt nem túl meleg és nem is túl hideg, a lány mégis pirospozsgás arccal lépett ki az utcára. Folyton az járt a fejében, hogy vajon mások tudják-e, látják-e, hogy nem visel bugyit aznap. Ez a gondolat megrémítette, de egyúttal apránként fel is izgatta. Az étteremben minden perc óráknak tűnt számára és ahogy elfogyasztották vacsorájukat egy pohár fehérbor társaságában őt a helyzet egyre csak jobban felizgatta. Érezte, hogy mennyire átnedvesedett puncija, és miközben hazafelé sétáltak a lágy szellő hidegen mégis érzékien cirógatta. Lassan csordogálni kezdett combjain szerelmi nedve és már alig bírt magával.

2010. április 24., szombat

Munka II. Rész

A lány megcsókolja a fiút, ahogy visszadől a lepedőre és lassanként lefele haladva csókolgatni kezdi felsőtestét. Mikor a hímvesszőhöz ér egy aprót rálehel, amitől az megrezzen, majd finoman végignyalja, a tövétől egészen a makkjáig. Lágyan csókolja, majd mélyen a szájba veszi, és finoman szopja hosszú percekig, Közben kezével érzékien simogatja a fiú testét, combjait, heréit. Érzi, hogy a fiú mennyire élvezi ezt a játékot. Néha csak finoman nyelve végével érinti a férfit, néha nyelvével öleli körül és szopja lendületesen. Egyszer csak meghátrál és a fiú szemébe néz. A lányt is nagyon felizgatta ez a játék. Felpattan és letolja piros falatnyi bugyiját.

Most a fiú feje fölé térdel és így kényezteti tovább. Punciját pont a fiú szája fölé helyezve hagyja, hogy a fiú finoman nyalja csiklóját, hogy érezze szerelmi nedveit. Ahogy ő gyorsít a fiú is gyorsít, amikor lassít őt is lassabban nyalja, így irányítják egymást. A lány érzi a lüktető nemi szerven, hogy lassítania kell, hiszen még nem akarja, hogy a játék véget érjen. Kicsit feljebb emelkedik és finom csípőmozgása közben élvezi ahogy a fiú nyelvével behatol vaginájába. Közben a fiú hasát, combjait simogatja, majd mikor úgy érzi Ő is eljutott az izgalom kellő fokára, felemelkedik és most már szembefordul a fiúval. Lassan bevezeti puncijába a fiú mereven álló nemi szervét és lágy csípőmozdulatokkal lovagol a fiún. Előre hátra ring rajta egyre hevesebben és hevesebben, miközben a fiú melleit masszírozza. Apró nyögések hagyják el ajkait, amíg végül a fiú belé nem lövelli ondóját és az orgazmus ereje végig nem fut a testén. A lány szíve hevesen ver és ő is elélvez, majd egy pillanatra megáll és meztelen testével fiúra borul. Összeölelkezve fekszenek még percekig, a kielégülés boldogságával szívükben a gyönyörű nyári napfényben. Percekkel később a lány felnéz a fiúra és szájon csókolja: - Most már folytathatod a munkát!

2010. április 23., péntek

Munka I. Rész

A fiú a kertben dolgozik. Éppen egy kiszáradt fát próbál kidönteni. Munka közben félmeztelen testén cseppekben ragyog a verejték és finoman megragad rajta az apró szemű szálló por. Ahogy újra és újra lesújt a csákánnyal izmai megfeszülnek, kidomborodnak. A lány egy kiterített pléden napozik éppen. A hasán fekszik melltartó nélkül egy szál apró piros bugyiban. Selymes aranybarna hátát lágyan melegítik a napsugarak. A fiú megpihen és odalép a lányhoz, megcsókolj a vállát, mire a lány vidáman rámordul. - Ne csináld! Csupa kosz vagy! Menj és zuhanyozz le! - Elfáradtam! - Hangzik a válasz. - Ha lezuhanyoztál megmasszírozlak. - Mondja a lány, amit egy lágy mosoly és egy apró csók követ. A fiú elindul a házba, amíg a lány visszahajtja a fejét és a nyitott ajtón keresztül figyeli, ahogy a fiú leveti nadrágját és beáll a zuhany alá. Milyen jó, hogy pont belátni innen és a fürdőszoba ajtót sem zárják. A fiú testén végigfolyik a hideg víz, arcába vág és végigfolyik meztelen testén. A lány ezalatt csak lopva csodálja kedvesét.

A fiú maga köré csavarja törülközőjét és kilép a kertbe. A lány felpattan törökülésbe és a feje fölé emeli kezeit, majd hosszan nyújtózkodik. Keblei szépen domborodnak a ragyogó napfényben. - Gyere feküdj ide. - Mosolyog a fiúra, aki közelebb lép, lehajol, szájon csókolja, majd lefekszik mellé a pokrócra. A lány a háta fölé térdel és aprólékos mégis határozott mozdulatokkal masszírozni kezdi a fiú hátát. Először vállainál indul, majd a nyaknál, a lapockáinál és a hátizmain halad végig. Felizgatja ez az izmos felsőtest. Hosszú percekig simogatja, masszírozza a fiút, aki rendesen elfáradt a munkában. Kicsit lejjebb kúszik és a fiú vádliját combját masszírozza, finoman becsúsztatva kezét a törülköző alá, amitől a fiú lágyan megrezzen. Ismét a hátát masszírozza, finoman megcsókolja a nyakát és hozzásimul gömbölyded melleivel. Lágyan a fiú fülébe súgja, hogy forduljon meg.

A fiú enged a játéknak. A lány most a fiú combjain ül és szemből maszkírozza a felsőtestét, izmos mellkasát, kockás hasát és keze apránként lejjebb csúszik, hogy széthúzza a fiú derekára csavart törülközőt. A törülköző egy pillanat alatt kibomlik. A lány vidáman, mosolyogva néz a most már meztelen fiú szemeibe és lágyan megsimítja akkora már álló férfiasságát. A fiú felülne, amikor a lány visszatolja felsőtestét. - Nem most én kényeztetlek.

2010. április 21., szerda

Ébredés II. Rész

A lány apró terpeszbe áll, míg a fiú végigcsókolja a hátát, apránként haladva lefelé a gerince mentén, majd finoman végigsimítja lábát és a combjaira is csókot lehel ameddig csak kényelmesen elér. Majd a kezek a lány belsőcombján apránként haladnak felfelé, míg a fiú ujjai el nem érik és finoman szét nem tárják a lány nagyajkait, érezve a nedvességet, amit a játék heve keltett. Finoman halad a csókokkal ismét felfelé, még egy vonalba nem kerülnek. Ekkor finoman előre dönti a lány felső testét, hogy megtámaszkodhasson kezével a konyhapulton és lassú, lágy mozdulattal csúsztatja merev nemi szervét, a lány nedves puncijába. A lány halkan felnyög. A fiú nem mozdul. Vár egy pillanatot, míg végigsimítja és megcsókolja a lány hátát, majd finom lassú döfésekkel kényezteti. Ahogy szépen lassan váltogatja a ritmust a lány egyre nedvesebb és izgatottabb lesz, míg nem apró nyögések hagyják el ajkait. Percekkel később, mikor pár hevesebb döfés után a fiú hátrébb húzódik, a nemi szervek egy pillanatra eltávolodnak egymástól. A fiú a lányt csókolgatja, aki lassan megfordul és egy forró csókban forrnak össze ajkaik. Hirtelen kicsit eltávolodnak egymástól és mélyen egymás szemébe néznek. A lány felhuppan most már a fiúval szemben a bárszékre, kezeivel hátul a pultra támaszkodik és széttárja lábait. Lábfejével végigsimítja a fiú mellkasát, majd egy cinkos mosoly fut végig az arcán. A fiú odalép hozzá és most már könnyedén csúsztatja férfiasságát a lányba. Lassan előre hátra mozog, majd lassít kicsit, gyorsít és lassít és a lány kebleit, arcát, hasát simogatja. Gyönyörű mint mindig. A lány egyre hangosabban zihál, majd hirtelen teste megfeszül, hüvelye finoman összerándul és végigfut testén az orgazmus, mikor a férfi magva hüvelyébe lövell.

Egy fél percig még csak mosolyogva nézik egymást, majd a fiú pénisze lassan kicsúszik vágyai kertjéből, a lány a fiúhoz lép, megcsókolja, míg kezével lágyan végigsimítja férfiasságát. Egymásra mosolyognak. – Jó reggelt. – Jó reggelt neked is. – Csináltam reggelit. Visszabújunk és megesszük az ágyban?

2010. április 20., kedd

Ébredés I. Rész

A nő apránként ébredezni kezd. Kellemes éjszakája volt és szerelme még ott szundít mellette. Ahogy mindig, most is meztelenül aludtak. A lány csendben kibújik a takaró alól és egy inget vesz magára. Hátulról csak éppen hogy eltakarja a fenekét, elölről pedig lágyan omlik a melleire. Nem gombolja be. Minek? Csak ketten vannak a kis házban. A hálóból a nappali-konyhába megy, halk apró léptekkel. Mikor kifordul az ajtón a fiú is felébred. A lány szorgosan matat a konyhában. Reggelit készít. Tányér, kenyér, vaj, sajt, kávé, minden ami kell egy ágyban eltöltött reggelihez. Mikor már éppen végzett, csak akkor veszi észre, finoman hátrapillantva a válla fölött, hogy a férfi az ajtóban, az ajtókeretnek támaszkodva áll és csodálja őt. Tudja, hogy csodálja és azt is, el tudja képzelni, hogy milyen izgató lehetett, mikor le-le hajolt a hűtőben kutatni, az ing feljebb csúszott teret engedve formás feneke, és fel-fel bukkanó vénuszdombja látványának, hiszen a férfi meztelen testén könnyedén vágyakozó férfiasságára terelődik a figyelme. A lány elmosolyodik, - jó reggelt, mondja és cinkos mosollyal visszafordul a pult felé. Lágyan előre dől, hagyja, hogy az ing ismét felcsússzon és hogy megörvendeztesse szerelmét a látvánnyal. Lágyan mozgatni kezdi csípőjét. A fiú közben oda lép hozzá, szorosan a háta mögé, hogy a lány érezhesse vágyakozását. Magához húzza felsőtestét, hátulról átkarolja, először a vállait, majd a lány melleire csúsztatja kezét. Lágyan simogatja végig a testét egészen a vénuszdombjáig, miközben nyakát csókolja. Majd ismét felfelé simít és ahogy apró csókokkal halad lefelé a lány vállán, a földre engedi az inget.